Ők is olvasók



**Mindenki egy helyen - Könyvminer**
**Moly.hu**
**a freeblog könyves oldala**

Cs.P. könyvblogja
Cotta
Lobo olvasónaplója
Marcipánördög
Amadea blogja
Nima - Keményfedél
Könyvtáros Testvér
Könyvmolyok
Szeee olvas
Kicsi Tündér
Borostyán
Csenga betűvetője
Mademoiselle (szünetel)
Lulin olvasmányai
Janeeyre
LordPeti
Joeymano
isolde olvasónaplója
Könyvmolyoló
ktln könyvespolca
AnTalk könyvespolca
spg olvasónaplója
egy ember
nandras
Tessa
Peti bácsi
Nani & Zitus
Zenka
Heloise
Könyvmoly blog
murci blogja (régi)
murci blogja (új)
Miestas
Akik szeretik a könyveket
Könyvvizsgálók
Memoir
Rita olvas
Annamarie irkál
Olvasószoba
Lizaveta könyvei
zsebibaba olvas
Christine olvasmányai
Kultúrmánia
Poggi Könyvespolca
Fülszöveg
Rékus - Booklover
szalonnacukor


Fülszöveg
Gigi olvasmányai

Kategorizálás


Régmúlt

Film: Az időutazó felesége


 
 

Ez is eljött, végre megnéztem a filmet. A könyvet már több, mint egy éve olvastam, amikor tudtam, hogy fim lesz, újra is akartam olvasni, de végül elmaradt. Úgy ültem le a vászon elé, hogy nem voltak elvárásaim a filmmel, próbáltam különválasztani a könyvtől, a sok adaptáció után már tudom, hogy ez a legjobb mód arra, hogy ne csalódjak egyikben sem a másikhoz képest.

A film pedig csodaszép. A színészek már az elején megnyugtattak, hogy mesteri játékot fognak nyújtani: már ahogy a filmbeli Claire bámulta Henry-t... Elkapott a hangulat és a végéig fogva is tartott.
Jól meg volt oldva Henry eltűnése, és tökéletesen sikerült érzékeltetni a korukat, a fiatal Claire gyönyörű kislány volt és nagyon hasonlított az őt játszó színésznőre.

Nyilván sok részlet kimaradt a könyvből, volt amit valóban ki kellett hagyni, ahhoz, hogy ne bonyolódjón és nyúljon túl hosszúra feleslegesen a film, de hiányérzetem is volt apróságokkal kapcsolatban, mint pl. Claire művei; a filmben nem is nagyon derült ki, mit is jelent az, amikor Henry azt mondja az apjának, hogy a leendő felesége művész...

Legszívesebben azonnal újra kezdeném olvasni a könyvet, még egyszer megnézném a filmet...
Úgy örültem, hogy (szerintem) nem lett sablonos amerikai giccs belőle, hanem az a megható, különleges történet lett filmre víve, amit a könyvben már megismerhettünk...

Könnypotyogtatós is, lehet, hogy érzelmileg is épp gyenge lábakon ültem, de már az is könnyeztető volt, amikor Claire futott a fák között Henry felé...

Hjaj, de sokkal kevesebb lennék, ha nem ismerem meg ezt a történetet...

 

írta: Dün, 2009. november 12. 22:57 - címkék: és kategóriák: adaptáció - 5 komment

A konyhafőnök vallomásai


 

Újabban rajtam van ez a főzősműsornézési (és ezen műsorok vezetőinek könyveit elolvasós) mánia, kezdődött azzal, hogy krónikus sorozatfüggésem miatt éppen új néznivalót kerestem, amikor ráakadtam a Kitchen Confidential-ra. Egy étterem mindennapjai, már ismerős, vagy csak egyszerűen szimpatikus szereplők... végül le is ragadtam és végignéztem azt az egy évadot, amit csináltak belőle.
Valamikor a vége táján bukkantam az információra, hogy a sorozat egy könyvből készült.
Elolvastam, különleges, újfajta élmény volt.
Adott egy pasi, aki egyszercsak kíváncsi lesz az ételekre, rájön, hogy több van bennük, mint elsőre látszik. Innentől kezdődik a kálvária, az alja mosogatós, előkészítős, csicska melók olyan emberek mellett, akik kutyába sem veszik (hozzáteszem, eleinte teljes joggal, az ifjú Bourdain cseppet beképzelt és többet gondol magáról, mint ami.)
Elvégzi a CIA-t, (milyen menő egy rövidítés, de ez itt sajna csak Culinary Institute of America), ami aztán jó nagy löket lesz a kibontakozáshoz és a csúcsra jutáshoz.
Nagyon bírtam a fickó stílusát, az őszinteséget a drogról, szexről, arról, hogy ezek nagyon elöl szerepeltek a motiváló dolgok között, amik végül a séfséghez vezették...
Lehetett röhögni a beteg sztorikon - férfiak, ha beindulnak a konyhában... (kezdve a mindenféle testrészek megformázásával a különböző alapanyagokból egészen az egyik séf lefagyasztásáig, amivel dejól meg lehet heccelni másokat, ha kinyittatják vele a fagyasztót...)
Jó sok konyhai fogalom, kifejezés szerepelt a könyvben, egészen kiokosodtam furcsa francia kifejezéseket illetően.
Egy szó mint száz, érdekes ez a világ, séfnek lenni, melózni a konyhában mint a güzü, arra hajtani, hogy minél több sérülés legyen az emberen (respect...), a könyv pedig abszolút közel hozza ezt a világot, úgy, hogy közben mögé láthat az ember, miért is olyan hmm... karizmatikusak ezek az emberek (mint Gordon b+ Ramsay is...).

írta: Dün, 2009. november 12. 1:09 - címkék: Anthony Bourdain és kategóriák: 2009 könyvei, amerikai irodalom - még nincsenek kommentek

A magányos


    

Ionesco-tól már olvastam, mégpedig A kopasz énekesnőt. No ez a mű annak totál ellenkezője, már csak azért is, mert nem színmű. (De egyébként aki még nem olvasta, annak ajánlom, remek drámaparódia, hatalmasakat derültem rajta :) )
A magányos sajna nem mókás, inkább nyomasztó, de az elején még a jó értelemben. Tulajdonképpen a szerző neve, a borító és a fülszöveg miatt kölcsönöztem ki, de sajna kevesebbet kaptam, mint amennyire számítottam. A fülszövegben van egy remek idézet, emiatt lettem nagyon kíváncsi.
Kiábrándító ez az egész. Mindig ugyanaz: ez valóban unalmas. Ha egyszer az embereknek előbb-utóbb úgyis meg kell halniuk, miért nem mindegy, hogy megölik-e egymást vagy később halnak meg természetes halállal? És mégis mindez ébren tartja a szellemet, még akkor is, ha minden nap minden egyforma.
A mű főszereplője egy kishivatalnok, aki marhára unja magát a világban. "Sajna" örököl egy csinos kis vagyont, aminek hatására még a munkáját is otthagyja, a putrival egyetemben, ahol addig élt; bérel egy szép nagy lakást, fogad egy cselédet... A napjai pedig azzal telnek, hogy egyfolytában filózik. Itt jön képbe a regény egzisztencialista jelzője:állandóan agyal az univerzumhoz és a többi emberhez való viszonyán, ahogy egy filozófus ismerőse majd meg is mondja neki: metafizikai szorongásban szenved. (Meg azt is, hogy amiken gondolkodik, az nem újdonság, mindenki felteszi magának ezeket a kérdéseket, esetleg ha kezdene valamit magával, akkor jobb lenne... :) ) Az agyaláson túl a másik időtöltése az újság átolvasása, persze azt is csak a szokásos agóniával: háborúk, gyilkosságok, gyarló az ember...

Vannak nagyon érdekes gondolatok, kérdések a könyvben, amiket már én is feltettem magamnak... Ez a része megérte. Csak aztán belekeveredik a történetbe a harc, konkrétan két egyazon oldalon álló fél háborúja... "Hősünknek" mondjuk tökmindegy, a harc kezdetén még ki-ki mászkál, még őrült oktatásra is vetemedik a harcolókkal szemben (Kb. ilyen "Maguk hülyék, minek harcolnak"-ra kell gondolni...), aztán viszont bennmarad a lakásában, elbarikádozza magát... Mindenesetre ez a rész már nagyon elvetemült...
Még a végén van egy szép jelenet, benne egy mókás szóhasználatú mondattal:
Középütt pedig premier plánban magaslott egy fa.


A D A T O K
Eredeti cím: Le Soliteire
Fordító: Romhányi Török Gábor
Kiadó: Barrus Kiadó

Moly.hu-n

írta: Dün, 2009. augusztus 24. 1:06 - címkék: Eugne Ionesco és kategóriák: 2009 könyvei, francia irodalom - 1 komment

Grazie mille :)


Nahát lányok, most megleptetek. Nem kicsit, ellenben nagyon. :)
Én még sosem kaptam semmilyen blogdíjat, az meg, hogy úgy kaptam meg most hármótoktól is, hogy szegény blog eléggé el van hanyagolva, különösen sokat jelent nekem...
Ez egy szuper ösztönzés, tinininja becsszó, hogy igyekezni fogok.:)
Szóval köszönöm ezt a kedvességet Amadeának, Nimának és cseripóknak!



A következő teendő ugyebár (azután, hogy kitettem a blogra) kiválasztani 7 embert...
Természetesen tőlem is megkapja Amadea, Nima és cseripók (ér vagy nem ér), mellettük pedig:

szeee
mademoiselle
Cotta
PuPilla

Tudom, hogy jó soká jövök ezzel elő, már mindenki megkapta vagy ezerszer, de én meg csak most vettem észre :( (Téééényleg fel kell frissíteni a bloggal a kapcsulatunkat...)




 

írta: Dün, 2009. augusztus 4. 12:12 - címkék: és kategóriák: - 8 komment

Káosz

 

Nagy külalakváltást terveztem, de inkább csak színbeli lett. Nem mintha a külalak miatt írtam volna hónapokkal ezelőtt az utolsó valamirevaló bejegyzést, talán csak próbáltam arra fogni. Igaz ami tény, ha minden könyvről írni akarnék, amit a legutolsó bejegyzés óta olvastam, akkor 36 könyvről kellene így hirtelen valami értelmeset kiköhögnöm... Asszem valami párszavasat írok majd azért azokról, amik megérdemlik, mert nagyon sok jó volt köztük. 
Ezt most csak úgy megbeszéltem magammal, hogy úgy tűnjön, még él a blog. Mindenesetre remélhetőleg feltámad hamvaiból.
(Mellesleg ráfoghatnám a Molyra, ott szöszölök állandóan mostanában. Függőség, Moly a neved.)
írta: Dün, 2009. július 4. 18:55 - címkék: és kategóriák: - 4 komment
Régebbiek | Végére »
Olvasmányélményeim - könyvekről szubjektíven

Ezeket is fémjelzem

Hic et nunc (énblog)

idézetgyűjteményem (alakulgatóban)

Alkotásaim

Filmekről

deviantarton

Épp olvasom:



Legutóbbi gondolatok

A legolvasottabbak


Legtöbb kommentet kapták