« Könyvcímes körbeblogolás   

Márai Sándor: Idegen emberek


Ez volt a 10. elolvasott Márai-kötetem, azt veszem észre, hogy kis szünetek után mindig nála kötök ki, lenyűgöz, ahogyan, amiről Márai ír, az egyik kedvenc magyar írómmá avanzsált már az első olvasott regényei után.

Sajnos az Idegen emberekkel megküzdöttem...
A téma és a stílus is megnehezítette az olvasást, az egész könyv olyan, mint egy mélabús, esős délután, amikor csak néz ki az ember az ablakon, és valahogy távolinak tűnik az egész világ, minden mozdulatlan, tompa és szürke.

A regény egy 27 éves, filozófiából doktorált magyar emigráns férfiról szól, aki a történet elenyésző részében Berlinben, a továbbiakban pedig Párizsban próbál boldogulni az I. világháború után.
Sok érdekes gondolat van a könyvben az emigráns lét mivoltáról, hogy milyen, amikor tudatosul az emberben a magyar mivoltának fogalma, gondolata, és az is tetszett, ami mind magyar főhősünk, mind a regény másik fontos szereplője Éva  fejében sokat motoszkált, hogy vajon miben különbözik tőlük egy "idegen" ember, ő hogyan öltözködik, hogyan szeret... (Évára - aki  egyébként francia, és sosem tudjuk meg az igazi nevét, csak a főszereplő által ráaggatottat - még visszatérek később, ő alapvetően meghatározta a főszereplő sorsának alakulását a regényben.)

Az idegenség érzését hol enyhítik bizonyos történések - egy új magyar ismeretség a szobrász Borsi személyében -, hol felerősítik - főszereplőnket például töröknek nézik a szeme miatt, egy ideig pedig Jan Vaclavként létezik -, de alapvetően nagyon magányos dolognak bizonyul emigránsnak lenni egy idegen országban, nem hiába gondol regényhősünk annyit arra, hogy visszamegy a hazájába, és tanító lesz Gyarmaton...
De valami mindig visszatartja, főleg a Dôme-ban összeverődött társaság és az ott megismert nő, akinek olyan ismerős a keze - mint később kiderül, a nőnek is ismerős volt az ő keze -, és akivel azután valamiféle viszonyba is kerül, ami meghatározza aztán a regény végét, hogy Franciaországban marad-e a regény hőse, továbbáll egy másik országba, vagy hazamegy Gyarmatra tanítónak, de ezt már igazán nem árulom el. :)

Összességében érdekes regény az Idegen emberek, de túl későn kezdtem közel kerülni a főszereplőhöz, az első kötet harmadik személyű elbeszélése valahogy túlságosan távolivá teszi őt, a második kötetben így már - hiába tetszett jobban, hogy az ő elbeszéléséből tudjuk meg a történéseket, ahogyan leír magának mindent, ami történt - nem tudtam annyira együtt érezni vele az Évával való történések, a valamiféle haza utáni honvágy stb. miatt.

 

írta: Dün - 2011. március 2., szerda | magyar irodalom, _szépirodalom, 2011 könyvei
Főoldalra | 0 komment »

Hozzászólások

Szólj hozzá elsőként

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz »